Életünk egyik legnagyobb adottsága a mobilitás. Ha ez elveszik, beszűkülnek lehetőségeink. Ez az, amiért szükségünk van egy életstílusunkhoz kapcsolódó meghajtásra, ami hatékony, kicsi és amivel élmény haladni.
Az alber® mindig vezető szerepet töltött be az elektromos mobilizációs hajtások terén. Magyarországon nemcsak az eszközök érhetők el, hanem az ügyfélszolgálat és szerviz is. Az Alber innovatív technológiája már ma elérhetővé teszi a jövő hatékony kiegészítő hajtását.
Élje át újból a mobilitás szabadságát az e-fix-szel! Az e-fix-szel gyakorlatilag két kerekesszéke lesz egyben, hiszen lesz egy elektromos meghajtású kerekesszéke és ha kikapcsolja az elektromos hajtást, akkor lesz egy önhajtós kerekesszéke, melyet ugyanolyan erővel tud hajtani, mint korábban.
A felszerelést mi végezzük el Önnek, amikor is rákerül a kerekesszékre a speciális adapter, az akkumulátor és a vezérlő tartó. Későbbiekben már Ön végzi a szétszerelést és az összerakást, mely könnyedén megoldható lesz, hiszen már minden a helyén lesz ehhez.
Az e-fix három fő részből áll: az erős motorral felszerelt kivehető meghajtó kerékből, az ergonómikus kialakítású vezérlő egységből, és egy Li-ion akkumulátor csomagból, mellyel maximum 16 km-t tud megtenni. A vezérlőegységen elöl található erős fényű LED-ek jól megvilágítják az utat.
A vezérlőn fokozatmentesen állíthatja be a végsebességet 0,6 és 6 km/h között. Minél alacsonyabb a sebesség, annál könnyebben kanyarodik a kerekesszék, hogy szűk helyeken is biztonságos legyen. A menü rendszerben több dolgot is beállíthat, a kijelző pedig mutatja az akkuk töltöttségét.
A motorok mind bel-, és kültéren használhatók, elég erősek ahhoz, hogy egy meredek emelkedőn is felvigyék Önt, akár 110 kg-os testsúllyal is (E36 változat 140 kg-ig).
Az akkumulátor csomag csak 2 kg súlyú, és 6 Ah (E36 7.5 Ah) kapacitással rendelhető, 24 havi gyári garanciával. A töltése egyszerűen, egy mágneses kapcsolódású töltő aljtzaton keresztül történik, mely magától a helyes irányban csatlakozik az akkumulátorhoz, ha közelít felé.
A gyári billenésgátló megakadályozza emelkedőn vagy hirtelen indulásánál a hátra billenést, továbbá alkalmas az eszköz megemelésére, így könnyebben kivehető a meghajtó kerék szállításhoz (az utolsó képen látható).
Az e-fix-hez két mobiltelefonos applikáció létezik, az ingyenes e-fix mobility app android készülékre, mellyel pl. az kumulátor kapacitása, megtett táv kérdezhető le és a hibakódok értelmezése végezhető el. A fizetős applikáció az e-fix mobility plus csomag, mellyel elérhető az easyNavi mely akadálymentes útvonalon visz el a célig (elérhető vásrosok listáját ld. az applikációnál) és a sebesség növelhető a standard 6 km/óráról 8 km/órára.
A megadott át tartalmazza a
2 db 24"-os e-fix kereket,
billenésgátló párt,
akkumulátor csomagot felfüggesztéssel,
vezérló egységet,
joy-stick felfogatást, tartó konzollal,
a hátsó kerék rögzítő adapterét, továbbá
a felszerelés díját.